2011. november 2., szerda

Csapjunk bele, kezdődhet a felújítás 2. rész

Mint ahogyan általában szoktuk ezzel a traktorral is a bontással kezdtük. Kedves kollégám szisztematikusan apró részekre bontotta a gépet. Szétszerelte a kasztnit, az első futóművet, a motort külön választotta a váltótól.
Arra számítottunk, hogy az elejében lévő perselyek elkoptak, de ekkor szembesültünk az első jelentősebb problémával is.
Sajnos a motroban lévő kompresszió valahogyan "eltünt"... Kézzel gyakorlatilag minden nehézség nélkül körbe lehetett forgatni a lendkereket. Lassan össze állt a kép (kicsit nehezen indult, füstölt), valószínű, hogy a motor kissé megkopott. Később ez be is igazolódott.
Lekerültek a véglehajtások, lekerült a diferenciálmű fedele. Sajnos olaj szinte semmi nem volt benne, viszont volt benne meglepi: 13-as krova fej :).
Egyébként a difi fogaskerekei nincsenek komolyabban megkopva szerencsére.
A villamos berendezések kompletten elszállításra kerültek egy öreg szakihoz, aki szétszereli, kipucolja, esetleg feljavítja a generátort, valamint az önindítót. Előre elkészíti az új kábelköteget, és amikor kész lesz a gépészet, akkor jön és össze rakja a villamosságot (új kábelek, új csatlakozók, szal remélem újabb 30 év :)).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése